A Trafó Kortárs Művészetek Háza
pályázati felhívása
A Trafó Kortárs Művészetek Háza pályázatot hirdet oktatási intézmények, pedagógusok és osztályaik, szervezett formában működő diák-közösségek, egyesületek számára: kortárs művészeti Beavató Programban való részvételre a 2009/2010-es tanév második félévében.
A pályázók köre:
A pályázaton budapesti és vidéki oktatási intézmények, pedagógusok és osztályaik, középiskolás korú fiatalokból álló csoportok, diák-közösségek (14-20 éves korosztály) jelentkezésére számítunk. A pályázó csoport létszáma minimum 10, legfeljebb 30 fő. Egy intézményből több csoport is pályázhat – ez esetben minden csoportnak külön pályázati adatlapot kell benyújtania.
A pályázat célja:
A Trafó Kortárs Művészetek Háza az Európai Unió Kultúra Programjának támogatásával egy olyan korszerű és előremutató oktatási program-csomagot kínál, amelynek célja egy interaktív, inspiráló párbeszéd lehetőségének megteremtése a tizenéves korosztály és a műalkotások, művészek, kortárs kultúra között, ezt a rendkívül fontos találkozást pedig pedagógiai szempontból is jelentős kérdések, problémák feldolgozására használjuk.
A pályázat témája:
A Trafó Kortárs Művészetek Háza 2003. szeptemberében egy különleges oktatási programot indított útjára középiskolásoknak „Beavató Program” címmel, melynek célja a kortárs előadóművészetek megismertetése, befogadásának megkönnyítése.
A 2009/2010-es évben a pályázó csoportokkal közösen több, interaktív foglalkozáson keresztül ismertetjük meg egy-egy kortárs táncprodukció, színházi előadások világát.
A cél, hogy közelebb hozzuk a középiskolás korosztályhoz a kortárs művészetet, alkotókat és alkotásokat, valamint lehetőséget nyújtani számukra, hogy átélhessék a kortárs műalkotásokkal való találkozást (legyen az tánckoreográfia, színházi előadás vagy épp képzőművészeti installáció) és lehetővé tenni, hogy bepillantást nyerjenek az alkotási folyamatba, az előadás által felvetett általános problémákba is.
A pályázat leadási határideje:
2010. január 21. (csütörtök) éjfél
A pályázat elbírálásnak határideje:
2010. január 26.
A BEAVATÓ PROGRAM
A Trafó Kortárs Művészetek Háza Beavató Programja immár 5 éve működik nagy sikerrel, ám a 2009/2010-es évadtól kezdve szeretnék eggyel magasabb szintre emelni a programot, így: kimozdulunk, megmozdítunk, lelkesítünk és beszélgetünk, házhoz megyünk és elmélyülünk – azaz a diákok illetve a pedagógusok saját, speciális igényeihez igazítjuk a programot, hogy az valódi élményt és ismereteket nyújtson a kortárs táncművészetről.
A Trafó Nagyterméhez, épületéhez kötött beavató előadásokon túl olyan rendszert szeretnénk kialakítani, amelyben több mozgásra van tér, ahol többlépcsős rendszerben, jobban bele lehet kóstolni egy-egy előadás világába, esetleg az alkotás folyamatába, ahol lehetőség nyílik némi elméleti és gyakorlati előkészítésre a beavató előadás kapcsán!
Ez elsősorban a hazai koreográfusok és táncosaik együttműködésével valósul majd meg, akik vállalják, hogy egy-egy óra erejéig „kiköltöznek” középiskolák osztálytermeibe, tornatermeibe. Egy ilyen direkt, „testközeli” élmény és találkozás segít magasabb szintre emelni a beavató program egészét és így még közelebb kerülhetünk a kortárs művészettel talán épp először találkozó fiatal korosztályhoz. Azt is roppant fontos, hogy a diákok aztán eljussanak végül a Trafóba, ahol egészében is megtekinthetik a koreográfiát. Ez a második lépcsőfok egy színházi térben zajló csoportos foglalkozás, a végállomás pedig az, hogy eljönnek este és megnézik a teljes, közönség előtt zajló előadást is.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen típusú vezetett és felépített találkozás nagy élmény a középiskolásoknak és társulatoknak, koreográfusoknak-táncosoknak egyaránt. Hiszen lehetőség nyílik egyfajta nyílt, kölcsönösen inspiráló, a visszajelzések sokfélesége okán a művészek számára is tanulságos eszmecserére egy rendkívül nyitott, fiatal ugyanakkor a kortárs tánc területét (még) nem, vagy nem elmélyülten ismerő korosztállyal.
A „többlépcsős beavató program” lépcsőfokai:
1) A külső helyszíni, iskolai, workshop-fázis
A programban résztvevő iskolák egy 45 perces drámaóra és/vagy egy testnevelés óra keretében az előadáshoz kapcsolódó foglalkozáson vesznek részt, melynek lényege, hogy a koreográfus és a táncosok megosztják a diákokkal, hogy az adott előadás kapcsán milyen témák mentén kezdtek gondolkodni, milyen zenét használtak, miért az az előadás címe, ami, és milyen technikákkal kísérleteztek. A koreográfiai folyamat részeit könnyített formában a diákok speciális „tánc-óra” keretében akár végre is hajthatják.
Az óra menetét a Trafó és a társulat által közösen választott-felkért drámapedagógus tartja, vezeti, koordinálja a helyszínen – a módszer is helyszínenként, iskolánként változik (így lehet tematikai kérdésekkel foglalkozó „beszélgetős” óra épp úgy, mint mozgásóra.)
2) Színházi térben zajló beavató-előadás: az előadás egy részének megtekintésével, feldolgozásával, beszélgetéssel
Ennek a fázisnak a helyszíne a Trafó Nagyterme, ahol vagy az egész darabot, vagy csupán részleteket mutat be a társulat. Fénnyel, zenével, jelmezben, teljes díszletben.
Itt tökéletes a helyzet arra, hogy az iskolai „előkészítő órán” gyakoroltakat, megbeszélteket felfedezzék a gyerekek a darabon belül, hogy reflektálhassanak arra, hogy milyennek képzelték a darabot, amíg csak beszéltek róla, hogy mivé állt össze bennük a dolog mozdulatról-mozdulatra. Itt érdemes részletesebben beszélni – szinte minden egyes beavató esemény alkalmával – arról, hogy mi lehet a díszlet, a fény, a színpadi elrendezés, a zene szerepe egy darabban, hogyan zajlik a befogadás folyamata. Ennek a fázisnak fontos eleme, hogy ekkor a darab még „megállítható”, egy-egy jelenetet akár többször is meg tudnak nézni a gyerekek bizonyos előre tisztázott szempontrendszer mentén. Itt szintén a társulat és dráma- illetve táncpedagógusok segítenek a feldolgozó munkában
3) Az előadásnéző fázis
A program utolsó lépcsőfoka, a beavató folyamat tetőpontja a teljes, kész előadással való közvetlen találkozás.
A Beavató Program támogatója:
nka, Départs, Kultúra Program, Trafó
A projekt az Európai Unió Kultúra Programjának támogatásával valósul meg.
Amit a Trafó Kortárs Művészetek Háza nyújt a Beavató Program keretében a 2009/2010-es tanév második félévében:
Havonta 1 darab, alkalmanként 45 perces (egy tanórányi) előkészítő foglalkozás a programban résztvevő csoport, osztály számára az oktatási intézményben, a jelentkező csoport saját közegében, bázisán.
A foglalkozást drámapedagógus, táncpedagógus vezeti és a beavató programban szereplő előadás táncosainak és/vagy koreográfusainak részvételével zajlik.
Foglalkozást tartunk:
2010. február 1. és 5. között iskola és a Trafó által közösen meghatározott időpontban:
RÉTI ANNA: FREGOLI SZINDRÓMA, AVAGY NEM A RUHA TESZI AZ EMBERT című előadása kapcsán
2010. március 8. és 17. között az iskola és a Trafó által közösen meghatározott időpontban:
BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: ÚJRAVÁGVA című előadása kapcsán
2010. április 6. és 9. között az iskola és a Trafó által közösen meghatározott időpontban:
FRENÁK PÁL TÁRSULAT: INTIME című előadása kapcsán
Havonta 1 darab, alkalmanként másfél-két órás beavató esemény a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nagytermében, ahol a programban résztvevő iskolák csoportjai találkoznak és közösen vesznek részt az előadás játékos, interaktív feldolgozásán, drámapedagógusok vezetésével – megismerkedve az előadás „saját” közegével, a fényekkel, a díszlettel, a teljes társulattal, a darab legfontosabb jeleneteivel.
A Trafóban zajló beavató esemény dátuma (a foglalkozás szempontjából legalkalmasabb időpontot az iskolai foglalkozásokon hirdetjük ki):
2010. február 8. (hétfő)
RÉTI ANNA: FREGOLI SZINDRÓMA, AVAGY NEM A RUHA TESZI AZ EMBERT című előadása
2010. március 19. (péntek)
BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: ÚJRAVÁGVA című előadása kapcsán
2010. április 9-én (péntek)
FRENÁK PÁL TÁRSULAT: INTIME című előadása kapcsán
A program szerves részét képezi, hogy lehetőséget adunk a résztvevő diákoknak és tanároknak, hogy megtekintsék a kész, esti előadást is – a lehető legkedvezményesebb áron és egy – a Trafó programjától eltérő – kényelmesebb, korai kezdés időpontban. Minden, a programban résztvevő diáknak és tanárnak speciálisan alacsony jegyáron, 50%-os kedvezménnyel biztosítunk belépőket a beavató esemény estéjén látható előadásra.
2010. február 8. (hétfő) 19:00
RÉTI ANNA: FREGOLI SZINDRÓMA, AVAGY NEM A RUHA TESZI AZ EMBERT
2010. március 19. (péntek) 19:00
BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: ÚJRAVÁGVA
2010. április 9-én (péntek) 19:00
FRENÁK PÁL TÁRSULAT: INTIME
A csoportot kísérő pedagógusok természetesen az esti előadást tiszteletjeggyel tekinthetik meg. A programban a Trafóval kapcsolattartó-együttműködő pedagógusok munkáját pedig a Trafó előadásaira szabadon felhasználható 3 alkalmas Trafó-bérlettel honoráljuk.
A Beavató Program időtartama (2010. februárja és 2010. májusa között) alatt a csoport egy teljesen szabadon választott, a Trafó munkatársaival előre egyeztetett időpontban múzeumpedagógiai interaktív foglalkozással egybekötött galéria-látogatáson vesz részt a Trafó Galériában, az aktuális kiállítás kapcsán.
A félév kiállításairól a nyertes pályázók kapnak részletes tájékoztatást.
A csoportot kísérő pedagógusok a Trafó Galéria minden egyes kiállítását ingyenes, kifejezetten számukra szervezett tárlatvezetés során tekinthetik meg, függetlenül attól, hogy az osztályukkal az adott kiállítást választották-e.
Amit a pályázatot nyerő, a Beavató Programban résztvevő intézmény, csoport vállal:
a program első fázisában időpontot egyeztet a Trafó munkatársaival és a megbeszélt időpontban biztosítja, hogy a programban résztvevő osztály, csoport az iskola egy tantermében 45 percen át, egy tanórán keresztül dolgozhasson a Trafó „beavatós csapatával”.
a résztvevő csoportot pedagógusi kísérettel elhozza-elengedi a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nagytermében zajló beavató eseményre a fent megjelölt napokon délutánján (ez rendszerint az utolsó órát, 7. órát érinti csupán a tanrendben)
a programban résztvevő diákokat, csoportot elhozza az esti előadásra, hiszen a program a kész mű megtekintésével teljes. Ennek támogatására a Trafó kedvezményes jegyárat biztosít. A létszámot a Trafó munkatársai egyeztetik az iskolával.
a programban résztvevő pedagógus, a félév végén, a program végeztével, rövid (1 oldalas) beszámolóban értékeli a félévét maga és osztálya szempontjából
A Beavató Programban résztvevő produkciók – a program célja
Készségek, képességek – melyeket az adott előadás kapcsán zajló foglalkozás fejleszt
A kortárs művészeti beavatók során a középiskolás korosztály egyrészt egyfajta művészeti (nézői) „képzésben” részesül, játékos formában. Megismerkedik a különböző műfajok (kortárs tánc, táncszínház, színház) formanyelvi sajátosságaival, tanulmányozhatja egy előadás működését, szemügyre veheti a társulati munka szerveződését, megtapasztalja, hogyan hat egy-egy művészeti alkotás és miért, miközben elsajátítja a művek kapcsán történő szabad véleményalkotás képességét.
Ám a műalkotásokkal való elmélyült, interaktív munka arra is kiválóan alkalmas, hogy bizonyos nem szorosan művészethez kapcsolódó készséget fejlesszen. Olyan területek művelhetők és fejleszthetők egy-egy előadásról és az utána való beszélgetés során, amelyek rendkívül fontosak a mindennapi élet és a tanulási folyamatok során is – pedagógusnak és diáknak egyaránt.
RÉTI ANNA: FREGOLI SZINDRÓMA, AVAGY NEM A RUHA TESZI AZ EMBERT / TÁNC
„Felöltözünk. Magunkra húzunk minden elképzelhető réteget, egyiket a másik után, míg már ki sem látunk belőle. Felöltözünk. Mindannyian átváltozóművészek vagyunk. Blöffölünk - vagy már azt sem tudjuk, blöffölünk-e. Vetkőzzük le? Válasszunk réteget? Levetkőzzünk?”
A Leopoldo Fregoli (1867-1936) olasz átváltozóművészről elnevezett fregoli szindrómában szenvedő beteg azt hiszi, hogy rokonait, ismerőseit egyetlen, folyamatosan átváltozó személy helyettesíti.
Fejleszthető területek, az előadáson keresztül megtárgyalható problémakörök:
önismeret, én-kép kialakulása és formál(ód)ása, kommunikációs formák, játékosság, stilizáció, asszociáció
BOZSIK YVETTE TÁRSULAT: ÚJRAVÁGVA / TÁNC
Mi lenne, ha egyszer mai tudásunkkal és érzéseinkkel életünket, munkáinkat újrajátszhatnánk, újravághatnánk? Lehet, hogy amit kihagytunk, értékesebb annál, amit megtettünk? A magyar kortárs táncélet egyik legmeghatározóbb és legkülönösebb alkotója visszatér a Trafóba.
„Bozsik Yvette több mint tizenöt éve folyamatosan kacérkodik irodalmi, zenei és tánctörténeti klasszikusokkal” – írja Rényi András esztéta. A koreográfus ez alkalommal saját pályájára tekint és eddigi munkásságának különböző okokból, önként vagy kényszerűségből kimaradt jeleneteit idézi fel, értelmezi át és dolgozza át. Ezekből a mozdulatmozaikokból építkezik az új darab.
Fejleszthető területek, az előadáson keresztül megtárgyalható problémakörök:
döntés és felelősségvállalás, archetípusok, életszakaszok, stílusgyakorlatok, tipizálás, karaktertanulmány, színpadi humor
FRENÁK PÁL TÁRSULAT: INTIME / TÁNC
InTimE. Mindössze két szótag, megannyi jelentés és egy látványos, elgondolkodtató koreográfia Frenák Páltól és kiváló táncosaitól. A társulat határozott kontúrokkal és erős kontrasztokkal játszik: a vörös rózsákkal teleszórt tiszta fehér táncteret koromsötét falak keretezik. Ebben a térben találkoznak, fonódnak össze vagy épp taszítják el egymást a kapcsolatok hálójába gabalyodott botladozó, csábító, vágyakozó és vergődő figurák. A vörös kanapé mellett, körül, mögött.
A színpadon öt táncos, akik hol kívülről, távolról, mozdulatlanul és idegenként szemlélik a többiek küzdelmét, hol pedig maguk is aktív szereplőként vergődnek az emberi viszonyok hálójában. Csakhogy mind a kívülállás látszólagos biztonságához, mind pedig saját kétségbeesett bizonytalanságuk feloldásához szükségük van a másikra. Hogyan válhat (válhat-e egyáltalán) valóságossá számukra a másik? Maradhat-e mindörökre beteljesületlen az iránta való vágy?
Fejleszthető területek, az előadáson keresztül megtárgyalható problémakörök:
Emberi játszmák és kapcsolatok, dominancia és együttműködés, kommunikáció, férfi-nő viszony, státuszkérdések, érzelmek kezelése
AZ ELŐADÁSBAN MŰVÉSZILEG INDOKOLT HELYEN ÉS FORMÁBAN A TÁNCOSOK RUHA NÉLKÜL, MEZTELENÜL JELENNEK MEG, ÍGY KÉRJÜK PEDAGÓGUSKÉNT ÉS A CSOPORT VEZETŐJEKÉNT EZT MÉRLEGELJE JELENTKEZÉSKOR!