Dream is black as death
Theodor W. Adorno


 
A várakozás története. A lassú megfigyelés története. Közeledés, megállíthatatlan visszaszámlálás, kérlelhetetlen zuhanás a nyilvánvaló végzet felé.
Az álom és a félelem Madeleine világának az alkotóeleme… az alkotókkal, a vetítésből, trükkökből, a visszatükröződéésekből álló díszlettel együtt. A köddel, a füsttel és a széllel együtt.
Frontvonalban érezzük magunkat, tudjuk hogy valami szörnyű dolog készülődik, és nem tudjuk, hogy hogyan reagáljunk minderre és így bezárjuk magunkat papírfalú házainkba, és azt reméljük, hogy a falak kibírják a kívülről érkező csapást. Félünk. Megpróbáljuk a jeleket figyelmen kívül hagyni, saját érzékeléseinket csökkenteni. A múltat inkább elfelejtenénk; a jövőről nem tudunk gondolkozni; túl aggasztó a jelent megőrizni az állandó fenyegetettség alatt. Félünk a veszteségtől, az elhagyástól, az extrém és kétes szenvedélyektől.
Talán csak az álom marad, a képzelt világ, ahol a határok ledőlnek, a távoli dolgok összefutnak az akaratunk ellenére, ahol megjósolhatatlanok maradnak az útvonalak.

rendezés és fény: Claudia Sorace
színdarab és hang: Riccardo Fazi
díszlet: Luca Giovagnoli, Massimo Troncanetti
jelmez: Fiamma Benvignati
színpadkép: Luigi Angelucci, Laura Arlotti

előadó: Glen Blackhall, Chiara Caimmi