Bozsik Yvette Társulat: Újravágva

     
2200 Ft / diák: 1700 Ft / bérlet érvényes

Időtartam: 70 perc
 

Január 29-én, pénteken az előadás után Artner Szilvia Sisso, újságíró beszélget Bozsik Yvette koreográfussal és alkotótársaival!
 

Mi lenne, ha egyszer mai tudásunkkal és érzéseinkkel életünket, munkáinkat újrajátszhatnánk, újravághatnánk? Lehet, hogy amit kihagytunk, értékesebb annál, amit megtettünk?
A magyar kortárs táncélet egyik legmeghatározóbb és legkülönösebb alkotója visszatér a Trafóba.
 

Bozsik Yvette eddigi munkásságának különböző okokból, önként vagy kényszerűségből kimaradt jeleneteit idézi fel, értelmezi át és dolgozza át. Ezekből a mozdulatmozaikokból építkezik ez az új darab.
 

Bozsik Yvette az Állami Balettintézetben szerzett diplomát. Táncosi pályáját, de hamarosan a klasszikustól az avantgarde irányába indult. 1984-ben Árvai György képzőművésszel megalapították a Természetes Vészek Kollektívát. Számos közösen készített, radikálisan új formavilágot teremtő munkájuk aratott nemzetközi sikert. 1992-ben Bozsik önálló alkotói útra lépett, egy év múlva leszerződött a Katona József Színházhoz és ugyanebben az évben alapított saját társulatot. Színházzal, filmmel is foglalkozik a Vak vagányok című film főszerepéért a legjobb színésznőnek járó díjat is kiérdemelte. Olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Fischer Iván, Halász Péter vagy John Lurie. Jelenleg a Magyar táncművészeti Főiskola Koreográfusképző tanszékének vezetője.
 

Rendező-Koreográfus: BOZSIK Yvette
Koreográfus asszisztens:KRAUSZ Alíz, VISLÓCZKI Szabolcs
Előadók:
Amândio CARDOSO, BARKÓ Tamás, FÜLÖP Tímea, GOMBAI Szabolcs, HASZNOS Dóra, KALMÁR Attila, KRAUSZ Alíz, TALLÓS Andrea, Samantha KETTLE, SZAKONYI Györk, VATI Tamás, VISLÓCZKI Szabolcs
Zene: Philippe HERITIER, Yonderboi
Tér: VATI Tamás
Fény: PETŐ József
Hang:: KONDÁS Zoltán
Jelmez: JURISTOVSZKY Sosa, Tamara BARNOFF
Kreatív producer: IVÁNYI Marcell
Videó: HÖRCHER Gábor

A videófelvételen közreműködik Elek Ferenc
 

Linkek:
www.ybozsik.hu

http://www.tancelet.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=94:bozsik-yvette-tarsulat&catid=4:kortars-modern&Itemid=5

http://www.port.hu/pls/pe/person.person?ipersid=15898&idirection=3&icityid=-1&icountyid=-1&icntry_id=44 http://mek.niif.hu/02100/02139/html/sz02/675.html

http://mek.niif.hu/02100/02139/html/sz02/675.html
 

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek