RSVP 04. / Kritikai elméletek és lokalitás

 RSVP 04. / Kritikai elméletek és lokalitás
 
„Régiónk, és benne a szűkebb pátria művészete csak akkor válik láthatóvá, értelmezhetővé és egyáltalán érdekessé a külvilág számára, ha azon a nyelven beszélünk róla, amelyen manapság művészetről beszélnek szerte a világban.”*
 
Az RSVP című beszélgetéssorozat részeként rendezett kerekasztal-beszélgetés a kritikai elméletek hazai kortárs művészeti diskurzusban elfoglalt helyének, szerepének, lehetőségeinek kérdését, és ezen belül különböző lokális művészeti pozíciókat jár körül. A beszélgetés során szó lesz többet között Birkás Ákos, Csákány István, Kaszás Tamás és a Kis Varsó egy-egy művéről különböző kritikai elméletek tükrében, illetve általánosságban olyan elméleti megközelítésekről, mely a művészeti produktumot a társadalom testén belül, keletkezési helyének és körülményeinek figyelembevételével vizsgálja.
A beszélgetés az Ars Hungarica 2013/3-as lapszámbemutatója alkalmából rendezett Kritikai elméletek és lokalitás című konferenciához kapcsolódik. A konferenciával kapcsolatos további információk itt találhatóak.

                                                                                                                                                                      
Meghívottak:
András Edit, művészettörténész, műkritikus
Hornyik Sándor, művészettörténész, kurátor
Timár Katalin, művészettörténész, kurátor
Maja és Reuben Fowkes, művészettörténészek, kurátorok
Moderátor: Szalai Borbála
 
2013. december 17., kedd 17.00
Trafó Kávézó

Támogatók: NKA

* Hornyik S. és András E.: Bevezető In.: Kritikai elméletek és lokalitás, Ars Hungarica, 2013/3
A meghívó Birkás Ákos The Blue Fence (2007) című festményének felhasználásával készült


 
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek