| NAPTÁR | 2010.SZEPTEMBER | |||||
 |
 |
|||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||
Vákuumzaj
képzőművészet
Megnyitó: 2009.02.05 19:00
Megtekinthető: 2009.02.06 - 2009.03.29 között.
Helyszín: Trafó Galéria
Megnyitja: Tamás Gáspár Miklós
Résztvevő művészek: Doa ALY, CHEN Chieh-jen, CSÁKÁNY István, Harun FAROCKI, Isa ROSENBERGER, Artur ŻMIJEWSKI
Harun Farocki filmjeinek vetítése 2009 március 17-18-án 18h-kor a KINO-ban!
Tamás Gáspár Miklós megnyitó-beszéde.
A munkásosztály a paradicsomba ment?
A globális gazdasági válság egyik következményeként naponta újabb üzemek bezárásáról, leépítésekről, elbocsátásokról hallunk: a máskülönben jóval lassabban zajló folyamat, amelynek keretében például a cégek a mind olcsóbb munkaerőt és nyersanyagokat kínáló országokba települnek át, itthon is drasztikusan, a motivációkat még félreérthetetlenebb módon láttatva gyorsult fel.
A munka elvesztésével nem csak a viszonylagos anyagi, de a társadalmi- és az önértékelés adta személyes biztonság is odavész. Kíméletlen, de belátható módon a munkás ekkor válik egy pillanatra újra láthatóvá, szélesebb politikai és társadalmi diskurzusok részéve. Amíg a dolgok haladnak a maguk elfogadott, azaz normális medrében, addig ő jórészt gazdasági tényező, termelőerő és fogyasztó, személye aligha tart számot érdeklődésre. Léte alapfeltétel, evidencia, alakja épp ezért láthatatlan.
A nem pusztán illusztratív művészet, amennyiben érzékenységet mutat aziránt a társadalmi konstrukció iránt, amelynek maga is része, időről időre megküzd a munkás ábrázolásának kihívásaival. Ennyiben komolyan elgondolkodik azon a kérdésen, hogy miként lehet a munkája felett kontrollt nem gyakorló embert munkásként, tehát nem pusztán a munkafolyamat részeként, vagy nem kizárólag a munkáról leválasztott individuumként bemutatni. A feladat jó esetben a művész saját szerepének meghatározását is elkerülhetetlenné teszi.
A művész érezhet egyfajta empatikus sorsközösséget a munkással, tekinthet rá úgy, mint a társadalmi változás bázisára – a motivációk sem hagyják feledni a pozíciók és tétek különbözőségét. Legyen bár őszinte és átélt, a munkás iránti figyelem és szolidaritás nem csak annak felismeréséről szól, hogy ugyanazt a valós társadalmi teret osztják meg (így ezzel a valósággal foglalkozni nem misszió, de szükségszerűség), hanem arról is, hogy ezzel a művész saját művészetének definícióját tárgyalja újra.
Támogatók: EU Kultúra Program, NKA
Land of Human Rights
