Flat Earth Society (B): Oysterprincess
A zeneszerző Peter Vermeersch által alapított belga Flat Earth Society kétségtelenül az európai avantgarde és jazz szcéna egyik legprominensebb képviselője. A tizenhét tagú együttes zenéjében éppúgy megtalálhatók a klasszikus big band-hatások, mint korunk olyan meghatározó avantgarde előadóié, mint pl. John Zorn vagy Fred Frith. Koncertjeik leginkább olyan autózáshoz hasonlíthatók, ahol az ember bármikor frontálisan ütközhet - a szembeszáguldó, egymástól teljesen eltérő stílusokkal, legyen az kortárs zene, R & B, latin, vagy free jazz. Ezek után nem csoda, hogy a zenekart leszerződtette az ex-Faith No More, a Mr. Bungle, a Fantomas és a Tomahawk énekese, Mike Patton az Ipecac nevű kiadójához, ahol saját együttesei mellett kedvenc előadóinak próbál segítséget nyújtani. A zenekar legutóbbi lemeze Isms címmel jelent meg, mely egy Patton által összeállított válogatás. A tizenkilenc szám remekül mutatja be a zenekar védjegyének számító őrültséget és eklektikusságot.
Az együttes budapesti koncertjén legújabb projektjét, az Oysterprincess-t mutatja be. Ernst Lubitsch azonos című, 1919-ben készült némafilmjéhez a zenekarvezető Peter Vermeersch írt zenét, melyet a zenekar az összes kísérő hangeffektussal együtt élőben ad elő. Az előadás a filmtörténetben igen jelentős és nagyhatású rendező munkáját ötvözi a Flat Earth Society meglepő fordulatokban gazdag, friss zenéjével. Az 1919-ben készült film és a 2005-ben készült zene segítségével egy olyan új tartalom születik, mely magában hordozza mindkét kor látásmódját, néhol szembekerülve, néhol kiegészítve egymást. Mivel a film és a zene elkészülte között csaknem száz év telt el, előtérbe kerül a filmzene hagyományának, funkciójának változása is: a zeneszerző helyenként követi, több ponton viszont szembeszáll a filmzenei tradícióval. Nem hagyva figyelmen kívül, hogy némafilmről van szó, több helyen a csend is zenei elemként szolgál. Peter Wermeers a csend, mint zenei elem használatával a filmkészítés és -befogadás gyakorlatában rég elfeledett szokás átélésére készteti a nézőt, mégpedig, hogy csak a szemével figyeljen. Az Oysterprincess első bemutatója október 7-én lesz Belgiumban, a gent-i Vooruitban, a Flanders International Filmfestival keretein belül. A Trafó-beli nemzetközi premier után a National Opera de Paris tűzi programjára a produkciót.
Program:
Első rész - Oysterprincess (55’)
Második rész – a zenekar koncertje (45’) www.fes.be












