A veszélyeztetett test állama

Megnyitó: 2007. január 30. 19h

A parlamenti demokrácia szabályai szerint működő államokban négyévente választásokat tartanak, ahol a politikai pártok az ország irányitását pályázzák meg. A nyertes párt vezetői politikai hatalmat kapnak, a vesztesek ellenzékbe kerülnek, látszólag kirekesztődnek a politika hatalmi diskurzusából. Úgy a kormányzó mint az ellenzéki pártok a nép nevében szólnak. Az emberek elkezdenek „nép”-ként élni, olyan közösségként viselkedni akinek a szájából minduntalan kiveszik a szót.

Amennyiben viszont bármely országban a politikai gondolkodás eltűnik a közszférából, a társadalom egésze válik sebezhetővé. Az állampolgárok apolitikus pozíciója lehetővé teszi a félelemkeltés politikai játszmáit és az ezzel járó tucatnyi  bizonytalansági tényező fenntartását.
Magyarországon az utóbbi időben a nemzet védelme, a félelem elhárítása, a fájdalom elkerülése úgymond legitimizálta a több irányból érkező, sok esetben törvénybe ütköző biztonsági hadjáratok és intézkedések sorozatát. 
Ennek következtében napvilágra került a „veszélyeztetett test” egyik jellemzője, az, hogy könnyen enged az irracionalizmus vonzásának, elveszíti az önreflexivitását, ami a közösség pozitív megtapasztalásának elsorvadásához vezet.

A kiállítás bemutatja Ciprian Muresan (Ro), Oliver Ressler (A) és Hito Steyerl (D) munkáit, amelyek alapul szolgálhatnak az egyén és a közösség politikumhoz fűződő viszonyának vizsgálatához. A veszélyeztetett test állama című kiállítás egy nagyobb projekt kiindulópontja, amely a sérülékeny közszféra problematikáját tárgyalja, különös tekintettel a tavaly őszi budapesti demonstrációkra. A kiállított munkák ugyanakkor nem merítik ki a felvetett problémát, inkább a téma képzőművészeti megközelítéséhez kínálnak stratégiákat azáltal, hogy releváns művészi pozíciókat mutatnak be.
Kurátor: Tordai S. Attila

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek